AND1,Jordan és a kosár világa
AND1,Jordan és a kosár világa
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Csapatok
     
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Keress zenét!

MP3 Keresés


     
Los Angeles Lakers

1991-ben Magic Johnson bejelentette, hogy AIDS-fertőzött és ezzel végleg lezárult a Showtime-Lakers korszak. A csapat teljesítménye elhalványult, sőt 1994-ben közel 20 éve óta először nem kerültek be a rájátszásba. A Van Exel-Divac tengely erősödése és az újonc Eddie Jones érkezése ismét stabil play-off csapattá tette a Lakerst. Az új dinasztia alapköveit 1996-ban rakták le, mikor leigazolták az Orlando centerét, Shaquille O’Nealt és Divacért cserébe kaptak a Charlotte-től egy Kobe Bryant nevű középiskolást. Ezzel a Lakers azonnal a trónkövetelők közé lépett, de a következő években kétszer a Utah, egyszer pedig a San Antonio megfosztotta őket a nagydöntőbeli szereplés lehetőségétől. 1999-ben fejeződött be az építkezés, amikor a csapat vezetőedzője a Chicagóval sikert sikerre halmozó Phil Jackson lett. Eljött a betakarítás ideje, a Lakers sorozatban három bajnoki címet söpört be, Bryant és O’Neal az NBA legjobb játékosai közé emelkedett. 2003-ben alulmaradtak a Spurs-szel szemben, de a tavaly nyári példátlan erősítés után minden esélyük megvan a bajnokság visszahódítására

     
Óra
     
Chat

     
Hányan vagyunk voltunk itt?????
Indulás: 2006-10-14
     
Naptár
2026. Április
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
     
Szavazz!
Mit tegyek még a honlapomra?

Videókat
Híreket
Képeket
Játékokat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123