| A Sixers történetének legújabb fejezete 1996-tól íródik. Ekkoriban a 80-as évek első felének legendás nagy csapata már csak az idősebb philadelphiai szurkolók emlékezetében élt. A Sixers kilátástalanul bukdácsolt szezonról szezonra. Az említett 96-os esztendőben azonban egy újabb szörnyű idény „jutalmaként” végre rájuk mosolygott a szerencse. A drafton elsőként választhattak és sikerült kihúzni a főnyereményt, azaz Allen Iversont. A következő évben megszerezték a korszak másik alapemberét, Larry Brown edzőt. Brownnak sikerült az öntörvényű Iverson tehetségét kibontakoztatni, és hamar megtalálta az ideális játszótársakat is Eric Snow és Aaron McKie személyében. Az 1998-99-es csonka szezonban villant meg először az új szabású Sixers: hosszú évek után ismét bejutottak a rájátszásba és ha már ott voltak, mentek is egy kört. A csúcsra a 2000-2001-es idényben jutott fel a gárda, amikor az összeszokott hátvédsor mögött Theo Ratliff, George Lynch, Tyrone Hill és Dikembe Mutombo alkotott áthatolhatatlan védőfalat. A Sixers egészen a bajnoki döntőig masírozott, Iverson pedig MVP lett. Ezt az eredményt azóta sem sikerült megközelíteni. Tavalyelőtt Mutombo, tavaly Larry Brown távozott, idén pedig szenvednek Iversonék. A jövő már nem tűnik olyan szépnek, mint három esztendeje… | |