AND1,Jordan és a kosár világa
AND1,Jordan és a kosár világa
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Csapatok
     
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Keress zenét!

MP3 Keresés


     
Miami Heat

Az 1988-ban a ligához csatlakozó floridai csapat számára a tanulóéveket követően, 1995-ben csillant fel a remény a keleti elithez való felzárkózásra. Ekkor a nyolcvanas évek sikeredzője, Pat Riley került a vezetőedzői székbe és tevékenységének első lépéseként a liga egyik legjobb középjátékosát, a támadásban és védekezésben egyaránt kiváló Alonzo Mourningot csábította a napfény városába. Domináns center mellé természetesen kiváló irányító is dukál, így nem volt meglepő, hogy alig fél évvel később ismét olyan cserét ütött nyélbe a mester, amely a liga erőviszonyait hivatott megváltoztatni. A Tim Hardaway-jel kiegészült Miami fennállása során másodszor abszolválta sikeresen az alapszakaszt és egy évvel később már a legendás Chicago Bullsszal viaskodott a döntőbe kerülésért. Bár a csatában elbukott, az ezt követő négy évben folyamatosan a főcsoport élmezőnyében végzett és a tartós jó teljesítménynek, valamint a New York Knicksszel folytatott véres csatározásoknak köszönhetően a liga rettegett csapatává vált a floridai egylet. Semmi sem tart azonban örökké, így Alonzo Mourning vesebetegsége és a (joggal) sértődött Hardaway eligazolása megkövetelte a változtatást. A meddő átmeneti korszak edzőváltást és majdnem teljes vérfrissítést hozott. Az utolsó rájátszást még megélő Jones és Grant mellé tehetséges ifjoncok (Odom, Butler, Wade) csatlakoztak és a meglehetősen szerény kezdést követően káprázatos hajrával harcolta ki az utószezonban való részvételt a megújult Miami. A hajtás eredménye a második kör elérése lett és a remény a továbbfejlődésre. A vezetők azonban nem elégedtek meg ennyivel és a fiatal csapat gerincéről lemondva a városba hozták az elmúlt évtized legdominánsabb játékosát. A Shaquille O'Neal-Dwyane Wade tengely köré gondos munkával felépített együttes ismét a legmagasabb régiókba emelkedett és fennállása során másodszor nyerte meg főcsoportját. Kalandos körülmények között végül Alonzo Mourning is visszatért egykori sikerei színhelyére és a Pat Riley vigyázó szemei által őrzött gárda magabiztosan várhatta a rájátszás első körét.   Erőssége:Gyors és rendkívül hatékony támadójáték. Lepattanózás. Dobásblokkolás. A távoli kísérletek jó arányban érnek célt. Kiegyensúlyozott, ésszerűen kialakított játékoskeret. Jól bírják a feszültséggel teli, döntő pillanatokat.                  Gyengesége:Kevés labdaszerzés. Pocsék büntetőzés.                  Kiállítások:Shaquille O'Neal ugyan öregszik, de a jelenléte még jó pár évig hatalmas pluszt jelenthet a csapatnak, főleg annak tudatában, hogy a hírek szerint Miamiban szeretné befejezni pályafutását. A behemót mellett Wade számára biztosítottak a feltételek a további fejlődéshez, és az utolsó éveit taposó Eddie Jones visszavonulása után jelentős keretből gazdálkodhat a Heat, amely elegendőnek tűnik a kiöregedő kiegészítő emberek minőségi pótlására.

     
Óra
     
Chat

     
Hányan vagyunk voltunk itt?????
Indulás: 2006-10-14
     
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
     
Szavazz!
Mit tegyek még a honlapomra?

Videókat
Híreket
Képeket
Játékokat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!